Tartós töltőanyagok: előnyeik, hatásuk, alkalmazásuk

A ráncfeltöltő, arcfiatalító kezelések esetén talán a három legfontosabb szempont a biztonság, az eredményesség és a tartósság.

Bár az első két kategóriában a hialuronsavas töltőanyagok is kiválóan szerepelnek, a hosszú távú hatások tekintetében mindenképp a tartós készítmények vannak az élen.

Az előbbiek által kínált 6-12 hónapos eredményekkel szemben itt másfél, két és fél, sőt, akár három-négy éves tartósságról is beszélhetünk – értelemszerűen ennek köszönhető népszerűségük is.

A legfontosabb: nem lehet egy kalap alá venni az összes tartós töltőanyagot!

A hatásmechanizmus egyik legfontosabb eleme szinte mindegyik ilyen termék esetén a neokollagén képződés serkentése, hiszen az arc öregedésének, a ráncok megjelenésének egyik legfőbb oka a kollagén csökkenése.

Ebben tehát ezek a töltőanyagok hasonlítanak, ahogy a kezelés módjában is: mind megfelelő területre, rétegbe juttathatóak kanüllel vagy tűvel egyaránt, különböző mértékben hígítva, az idő előrehaladtával pedig biológiai úton lebomlanak és kiürülnek, tehát nem kell az eltávolítás miatt aggódni.

Ez azonban nem jelenti, hogy egyik termék olyan, mint a másik!

Komoly kutatások, kísérletezések, fejlesztések kellettek ahhoz, hogy mára elérhetővé váljanak a legbiztonságosabb, leghatásosabb töltőanyagok, és bár az eredményeik hasonlóak, a felhasznált hatóanyagaikban már jelentősen különbözhetnek.

A következőkben bemutatok példaként 3 különböző hatóanyagú tartós töltőanyagot, hogy szemléltetni tudjam a különbségeket.

Radiesse

Komoly múlttal és több millió sikeres kezeléssel a háta a mögött a Radiesse az egyik legbiztonságosabb tartós töltőanyag, amit Magyarországon is előszeretettel alkalmaz a legtöbb ezzel foglalkozó kezelőorvos.

Hidroxy-kálcium-apatit hatóanyagának köszönhetően nemcsak kiváló térfogatpótló, de a neokollagén képződést is serkenti – innen a hosszan tartó, nagyjából 1-1,5 éves hatás.

Orcán, áll- és halántéktájon, orrbarázdánál, szájzugi ráncoknál, redőknél, illetve a kézháton is hatékonyan alkalmazható, azonban az ajkakon, szemhéjakon és a szem környékén tilos a használata!

Ellansé

Magyarországon ugyan még nem terjedt el olyan szinten, mint a korábban említett Radiesse (vagy a hozzá nagyon hasonló Simetro), ám népszerűsége folyamatosan növekszik, ami nem is csoda, hiszen az egyik legtartósabb töltőanyagról beszélünk.

Hosszantartó hatása két fontos hatóanyagának köszönhető:

  • CMC (carboxymetil-cellulóz): ez a gél, amely az azonnali hatásért felelve simítja ki a ráncokat már az első 1-3 hónap alatt.
  • PCL (polycapro-lactone): ezek azok a mikrorészecskék, vagy más szóval mikrogömbök, amik a kollagénképződés serkentésével foglalkoznak, ezzel biztosítva a hosszútávú eredményeket.

Az Ellansé hatása természetesen függ a választott termék tulajdonságaitól is: a töltőanyag elérhető (a ruhákhoz hasonlóan) S, M, L „méretezésben”, tehát erősségben.

  • Az S tartóssága nagyjából másfél év,
  • az M esetében 2,5 évre lehet számítani,
  • az L hatása pedig 3-4 évig „tart ki”.

Használható többek között a homlok, a halánték, az orca, az orrbarázda, a marionett, a szemöldök, a szájzug területén, az állkapocs vonalán, viszont a szemhéjaknál, ajkaknál ezt sem lehet alkalmazni.

Sculptra

Ahogy azt már említettük, a tartós hatás egyik legfontosabb feltétele a neokollagén képződés beindítása – ebben a tekintetben jelentett forradalmi újítást a Sculptra megjelenése.

Ennek legfontosabb hatóanyaga egy bal oldali tejsav láncokból álló molekula, mely különleges tulajdonságainak köszönhetően kevésbé bomlik.

Ennek segítségével komoly térfogatpótlás is elérhető, mely nemcsak az arcon, de akár egyéb testtájakon is használhatóvá teszi (saját tapasztalataim alapján azonban elsősorban az arcnál érdemes maradni vele).

Ami miatt ez a töltőanyag még nem terjedt el teljesen hazánkban, hogy ennek hígítása és a megfelelő rétegekbe történő bejuttatása is nagyon komoly tapasztalatot és szakértelmet igényel, hogy az esetleges szövődményeket elkerüljük.

Ahogy a korábban említett töltőanyagokat, úgy ezt sem szabad szemhéjakon vagy az ajkakon alkalmazni, viszont többek között az orca, a járomcsont alatti, az állkapocs és orrszárnyak területén hatékonyan használható.

Néhány tudnivaló a kezelésekről általánosságban

A tartós töltőanyagok népszerűségének oka, hogy a velük járó kezelések gyorsak, komoly megterheléssel, fájdalommal nem járnak a páciens számára.

Ez azonban nem jelenti, hogy bárkinél és bármikor alkalmazható: a beavatkozást minden esetben egy részletes konzultáció előzi meg, aminek során megállapítjuk,

  • pontosan hova juttatunk,
  • milyen töltőanyagot,
  • milyen formában, vagyis milyen hígítás mellett,
  • és adott esetben milyen más kezelésekkel kombinálva.

Minden esetben személyre szabott kezelési tervet állítunk össze, hiszen csak így biztosítható a kívánt hatás elérése.

Tartós töltőanyagokkal történő kezelések lehetséges mellékhatásai, szövődményei

Majdnem minden töltőanyag beadás során lehet számítani olyan általános mellékhatásokra, mint a kisebb véraláfutás, duzzanat, bőrpír megjelenése, ezek azonban néhány nap alatt elmúlnak.

A kezelést követő időszakban a komolyabb fizikai megterhelés, sporttevékenység kerülendő, ahogy a napozás, szoláriumozás, szaunázás is!

Komolyabb szövődmény lehet már az allergiás reakció, a csomók kialakulása, esetleg elszíneződés, hegesedés, vagy vérömleny, ödéma megjelenése – ezekkel mindenképp a kezelőorvoshoz kell fordulni!

Mint mindig, most is az előzetes konzultáció a legfontosabb!

Nyilvánvalóan rengeteget számít a páciens egészségi állapota, életkora, bőrének tulajdonságai (pl. rugalmassága, feszessége, zsírossága) a beavatkozás szempontjából, melyeket mind fel kell mérni, mielőtt még a kezelőorvos bármilyen kezelésbe is kezdene.

Bár a tartós töltőanyagok sokoldalúan felhasználható, népszerű megoldások, azonban nem mindenki esetében alkalmazhatóak.

A konzultáció fontos része, hogy megállapítsuk, vannak-e esetleg olyan kizáró tényezők, amik miatt a kezelés akadályba ütközhet.

Ilyen ok lehet például várandósság, rosszindulatú daganat, autoimmun betegség, vérzékenység, illetve bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése is problémát jelenthet ebből a szempontból.

A biztonság érdekében tehát a legfontosabb, hogy megbízható, tapasztalt orvoshoz forduljon!

Kérdései lennének a tartós töltőanyagokkal kapcsolatban?

Küldje el a plasztika.info@gmail.com email címre!

Dr. Kelemen Ottó PhD plasztikai sebész szakorvos, a Kelemed Plasztika vezetője.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Tovább
Elfogadás
Privacy & Cookie policy
Adatvédelmi és cookie irányelvek
Cookie name Aktív
Mentés
error: